Szeptemberben gyakran eszembe jutott a Titanic című film. Egész pontosan arra a jelenetre gondolok, amikor az emberek kétségbeesve szálltak be a mentőcsónakokba és a háttérben pedig a fedélzet zenekara látszólag nyugodtan zenélt. A mentőcsónakokat folyamatosan engedték le, és aki nem fért már fel az bizony a süllyedő hajón maradt kétségbeesve és rettegve attól, vajon életben marad-e az elkövetkező órákban. Ezt a rémületet láttam Emma szemében is, amikor igyekeztem minden erőmet összeszedve elbúcsúzni tőle az óvodában reggelente. Kérlek, mentsd meg az életem nézés mellett a kétségbeesett kapálódzást sem könnyű elviselni, miközben a mentőcsónaknak, erősnek és határozottnak kell maradnia. A Titanic hajó persze ebben a történetben sosem süllyedt el és a mi sztorink sokkal vidámabban végződött, de izgalmakban nem volt hiány.

Ovistársak

Az ovi egyik nagy előnye a közelsége. Három percre van tőlünk gyalog és ilyen rövidtávra még biciklire sem érdemes felülni. Ez igazán praktikus olyan szeptemberi reggeleken, amikor egy ordító deszkadarabbal kellett megtennem ezt az utat a hónom alatt. Érdemes még megemlíteni azt a mérföldkövet is, amikor az óvónők megelégelték az egy hónapos beszoktatást és kijelentették: ott kéne hagynunk délután is Emmát. Áginak nem tetszett ez a hozzáállás. Felháborodott anyaként ment bele az ötletbe és egész nap azon pattogott miért nem kérdezték meg az ő véleményét is. Szinte csak úgy ráparancsolt az óvónő Ágira, aki nagyon jól tudja: Emma úgysem fog az oviban aludni. Természetesen ez nem így volt és meglepte szüleit. Aludt egyet az oviban.

Manapság már büszkeséggel tölti el az ovihoz tartozni és szülőként már úgy érzem, én maradok a süllyedő hajón és nekem nem fog jutni mentőcsónak. Legutóbb búcsúzás helyett egy kisfiúval sétált el tőlem kézen fogva képeskönyvet nézegetni.

Érdekes szocializálódás. A katolikus óvoda csoportjában 15 különböző nemzet és 20 gyermek van. Az ott dolgozók csak németül beszélnek és a jelenlegi szerződés szerint 14:15-ig maradhat Emma. Néhány érdekes szabály amire felfigyeltem és úgy tűnik, nagyon szigorúan igyekeznek betartatni a gyerekekkel.

Nincs fegyver. Tilos például Legoból fegyvert építeni vagy bármilyen tárggyal hasonlót játszani. Farsangra beöltözhetsz lovagnak, de kard nem lehet nálad.

Bocsánatkérés. Ha valaki megbántotta a másikat – és az a személyzet tudtára jut – az elkövetőt bocsánatra kényszerítik. Ez általában szóbeli megbánást jelent egy kis vállon simogatással fűszerezve.

Étkezés után elpakolás. Mindenkinek el kell pakolni maga után az asztalról. Ez annyit jelent, hogy a kisebbek belevágják műanyag tányérjukat a mosogatóba. Emma igyekezett ezt a szokást követni itthon is kerámia tányérral.

Az óvónők és óvó bácsik kizárólag németül beszélgetnek egymással és a gyerekekkel. Ezt azért írom le, mert csak három törzsgyökeres (?) német gyerek van a csoportban és természetesen Emma gátlások nélkül magyarul meséli el merre kirándult a legutóbbi hétvégén.

Otthon magyarul beszélünk, a 4 hónapos intenzív német kurzus ellenére (decemberben volt egy hosszabb ovi szünet) is körülbelül <20 szót hallottunk tőle németül. Nem gond. Azon viszont igazán meglepődtünk, amikor egyik nap az ovi után elkezdett angolul énekelni. Ez furcsa volt, mert nemhogy németül, de még angolul sem állunk szóba vele. Ezt énekelte:

Sister finger, Sister finger, where are you?
Here I am, here I am. How do you do?

Vicces mi? Hiába a „német” óvoda azért a víz az úr, ahogy Petőfi írta Föltámadott a tenger című versében.