Így hazudtam

Belekeveredtem egy hazugságba. Igazából ez egy előre megtervezett stratégiai hazugság volt. A dolog úgy kezdődött, hogy Emmának már autók terén is igényei vannak. Bár most még nem a különböző autómárkákról beszélünk, hanem bizonyos kényelmi funkciókról. Az egyik ehhez kapcsolódó igénye akkor teljesedett ki igazán, amikor 2 hónapig nem volt autónk. 2 hónap szünet után pedig lett egy másik. Emma nagy örömmel szállt be és igyekezett felfedezni belülről minden szegletét. Kapkodva azon gondolkodott vajon mi hiányzik, valami nem stimmel ezzel a kocsival. A következő pillanatban pedig hatásszünet következett. Valami olyasmi, mint amikor Dr. House-nak összeáll az a kép, ami egy egész tapasztalt orvoscsapatnak nem jött össze. Szóval Emmának is villámcsapásként jutott eszébe, mi hiányzik a kocsiból és ezt tüstént tudtomra is adta:

– Apa! Süsü! Apa Süsü! Süsü! Süsü!

Én pedig bekapcsoltam a rádiót és elindítottam a korábban bekészített Süsü hangjátékot. Elégedettsége nem tartott sokáig. Néhány perc múlva egy következő funkciót hiányolt. Erre az extrára viszont már egyáltalán nem volt kedvem beruházni. Úgyhogy arra gondoltam bemegyek egy BMW szalonba és azt hazudom, szeretnék venni náluk egy kocsit. Ha már nem lesz ilyenünk, legalább próbáljuk ki. Nagyon jól jött ki a dolog, mert az értékesítő elhitte komoly vásárlási szándékomat és kölcsönkaptunk egy igazi BMW-t. Az izgalmas nap után elmondhatom, triplán nyertünk vele:

1) Tomi (Ági unokatestvére) is épp nálunk nyaralt a próbanapon. Akivel egyébként korábban már készítettem interjút itt a blogon. [link itt]
2) Láthattuk Emma megdöbbenését amikor beülhetett. Ez a meglepetés tovább fokozódott indulás után. Az adrenalin szint elég magasan volt.
3) Az utazás végére megunta az egészet és rájött, hogy nem is tetszik neki ez funkció. Úgyhogy nem is kell.

Most pedig jöjjön a lényeg egy videóban bemutatva. Jelszó szokásos.

https://vimeo.com/232720303

Egyébként a kocsi lista árából engedtek (volna) 4000 Eurót, a téli kerekek pedig összesen 2000 Euróba kerülnek. Ez utóbbi árára elég furcsa fejet vághattam mert az eladó ezt mondta:

– Két kereket fiezetek én.

Vicces. Egy héttel később visszahívott és hirtelen olyan helyzetbe kerültem, ahol megint hazudnom kellett:

– Sajnálom, de a feleségem azt mondta neki nem tetszik és inkább egy Peugeot autót szeretne. Ki is próbálta és az sokkal komfortosabbnak bizonyult.
– Ezen teljesen meg vagyok döbbenve, hiszen a BMW jóval sportosabb vezetési élményt nyújt!
– Nagyon sajnálom! Köszönjük a lehetőséget, de mint mondtam a feleségemnek a komfort sokkal fontosabb.

Így hazudtam.

|